night-star

Ezen a honlapon első sorban az anime rajongókat köszöntöm!Az oldalon majd minden féle információt megtalálhatok!Jó szórakozást!

Előszőr egy mesét szeretnék bemutatni!Saját iromány, ha érdekel olvasd el.
                                         Az ég kapuja
                                        
 Találkoztál már olyan mesével, aminek nincs vége? Ha nem olvasd el ezt!
A történet Kr. u. 400-ban kezdődik, Romániában. Az ekkori korban a Hellsingek uralkodtak, a montani napokban már csak a vámpírok vezéreinek nevezzük őket. Ebben az időben történt, hogy ennek a családnak egy igen furcsa gyermeke született. A királyságuk arról volt híres, hogy kegyetlenek és könyörtelenek voltak. Viszont ez a gyermek más volt. Azért volt furcsa mert két személyisége volt. Egyszer mikor a faluban sétált találkozott egy nagyon kedves fiúval. Románcuk nem tartott sokáig, mert mikor apja ezt megtudta eltiltota a lányát attól a fiútól. Persze halgatak is rá titokban találkozgatak, míg egyszer  csak valaki el nem árulta őket. Mikor ez apja fülébe jutott anyira mérges lett, hogy azonnal lefejesztette a fiút. A lány annyira szomorú és mérges volt egyszere, hogy tudtán kivűl megölte az apját. Átt vette helyét és ő uralkodott. Viszont annyira utálta azt az országott, hogy elszökött othonról és egyenesen Magyarországra költözőtt.Azóta senki se tud róla semmit. Ezzel vége a történetnek vagy még se? Én tudom mi van ezzel a lánnyal ha érdekel olvasd tovább!
                                                                        FOLYTATOM............... 

anime-girl-and-boy-1.png



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 4
Össz.: 3 655

Látogatottság növelés
Oldal: Egy furcsa mese
night-star - © 2008 - 2024 - night-star.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »